Tizenpár évesen kezdtem el ezt az egész baromságot. Mármint a cigit. Akkor még heti 2-3 szálat szívtam el, vagy kevesebbet, majd jött a nagybetűs Élet kezdete: fősuli, munka, fősuli, semmi alvás. Reggel nyolckor kelés, menni iskolába, 3-4ig bent lenni, onnan menni a kocsmába pultozni, hazaesni hajnali 2-3 körül, majd reggel nyolcra menni iskolába. És rászoktam. Csak akkor voltam magamban, amíg arra az öt percre kiálltam az udvarra, néztem ugyanazt az egy pontot vagy az iskola vagy a kocsma előtt és kicsit lehiggadtam. Tudom, nem kellett volna rászokni, de már ez van. Akkor már megküzdünk a leszokással is, amit akkor kiírok magamból...
Tehát leszokás előtti summázás: A neten csak a csodamódszereket lehet megtalálni, azokat, amiért nagyon sokat kell fizetni. Néha elvétve lehet találni valami tanácsot. Amit találtam.
1,Tervezzük meg. Nos ez már egy nehéz gondolat, mert mindig közbejön valami. Legalábbis nálam.
2,Szerezzünk rágót. Ami majd jól kikapja az összes tömésem...
3,A többire nem emlékszem.
Nos, amit nekem sikerült felkészülnöm:
- 1 befőttes gumi a csuklómra, hogy beindítsam a pavlovi reflexeket
- 2 doboz tiktak
- Nem olyan sok elhatározás, de azért próbálkozunk...
- A mély gondolkodás, hogy mivel tudnám helyettesíteni az 5 perces szüneteket.
- A blog, ahol leírom a szenvedéseim.
- És a gondolat, hogy vegyek egy doboz cigit. Ezt a volt tanárom mondta még, sok-sok évvel ezelőtt, hogy neki 30 éve bent van ugyanaz a doboz Szofi a táskájában, csak a biztonság kedvéért. Sokszor eljátszottunk a gondolattal a csoporttársaimmal, hogy is nézhet ki már az a doboz és mennyire tömörült benne össze a dohány. Én ezt helyettesítem egy elektromos cigivel, aminek amúgy is mérhetetlenül gyűlölöm az ízét.
Ma még kiélvezem, amíg lehet, holnaptól meg jöhetnek az amúgy is stresszes munkám mellé az idegrohamok és az elvonási tünetek.
